Nyakunkon a repcevetés, eljött az ideje a gabonatarlók leforgatásának, a vetés-előkészítő munkáknak.
Ez az év nem az őszi káposztarepce sikeréve. Az idei gyengébb eredmények, a sok küzdelemmel járó szezon sokaknak elvette a kedvét a repcevetéstől. Ilyenkor jön el az elszántak ideje, akiket nem tarthat vissza semmi, hogy újra nyereséges repcetermesztésbe fogjanak.
A repcének az őszi fejlődéshez és növekedéshez finom szemcsés, porózus magágyra van szüksége, és alaposan átlazított talajra. Az ország legtöbb részén a vízhiány akadályozza ennek létrejöttét. Ahol a körülmények lehetővé teszik, az öntözőt a leendő repceföldre húzza ki most a gazdálkodó, hogy legalább mesterséges vízpótlással elérje azt, amire a természettől nem számíthat. A türelmesebbek pedig várják a megváltó csapadékot, - hiszen még egy szeptember közepi vetés is akár jó közepes termést hozhat.
A termesztés sikerét mindenképpen az határozza meg, hogy a mag olyan földbe kerüljön, amiben a repce megfelelő életfeltételeket talál – máskülönben tényleg el sem szabad kezdeni.
Tippek a vetéshez:
- Magyarországon a rovarölős csávázás 2015-ben tilos.
- A repce vetőmagot a gombás betegségek ellen általában Vitavax 2000-rel csávázzák.
- Az optimális vetésidő augusztus közepétől augusztus végéig tart.
- A kijuttatási sűrűség hibrid fajtáknál 40-50 mag/m2, fajtáknál 50-60 mag/m2.
Amire érdemes odafigyelni:
- A műtrágyázáson ne spóroljon!
- Megfelelő tőállomány szükséges a jó terméshez, ezért egész vegetáció folyamán nagyon fontos a rovarkártétel féken tartása!
- A korai repcekárosítók fertőzésére nagyon oda kell figyelni!
- Regulátorok használata ősszel és tavasszal is megtérülő kiadás!
Kérdéseivel keresse szaktanácsadó kollégáinkat! Elérhetőségeiket ide kattintva megtalálja.
Dr. Nagy Ida
Lajtamag Kft.
Vetőmag – Vegyszer – Szaktanácsadás