Seiwerth Anna a kezdetekről, újrakezdésről és jövőről
„Az elmúlt másfél évben fel-felröppent a hír, hogy a céget eladjuk. Ám a piaci szereplőknek tudomásul kell venniük, hogy az öcsém és én biztos kézzel irányítjuk a Lajtamag Kft.-t, és sikeresen megbirkózunk a feladattal, amelyet édesapánk ránk testált.” Seiwerth Annával, a vállalkozás tulajdonos-ügyvezetőjével folytatott beszélgetés minderről teljességgel meggyőzött bennünket, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kft. felkészült az új kihívásokra.
„Igen korán elkerültem otthonról, vagyis Mosonmagyaróvárról. Az általános iskola felső tagozatát Bécsben végeztem, majd a gimnáziumi éveket Győrben töltöttem. Egyetemi tanulmányaimat Budapesten folytattam, a Corvinuson a közgazdászdiplomámat turizmus-vendéglátás szakon szereztem. Ezt követően magamnak is bizonyítandó, hogy megállok a saját lábamon, Németországban vállaltam munkát a szállodaiparban. Itt két évig dolgoztam, majd úgy döntöttem, hazajövök, és bekapcsolódom a családi vállalkozás munkájába.”
Front office és back office
Mint látható, Anna nem a mezőgazdasági ügyvezetők tipikus életpályáját járta be. Amikor arról kérdezem, hogy ez nem okozott-e neki hátrányt valamikor, vagy jelenleg nem gátja-e a munkájának, így válaszol: „Az valóban hiányosság, hogy nem rendelkezem mezőgazdasági végzettséggel, bár már ennek megszerzése is folyamatban van. Azt azonban le kell szögezni, hogy bármennyire nem irányítottak a szüleink bennünket – főként engem – a mezőgazdaság felé, mégsem »vetőmagszűzen« nőttem fel. Mivel ez a cég édesapám élete volt, folyamatosan tájékozódtam az itt zajló eseményekről, emellett közösen jártuk a földeket, nyári munkát is végeztem a Lajtamagnál. Ha mindehhez hozzáadjuk a tudás és az új információk iránti nyitottságot, amellyel én is, akárcsak a család többi tagja, rendelkezem, akkor érthető, hogy miként sikerült a szükséges tudnivalókat igen hamar elsajátítanom. Amikor 2014-ben hazakerültem, édesapám irányítása, mentorálása alatt kezdtem dolgozni a kft.-nél, és egyedül vittem a teljes exportterületet. A végzettségem, illetve a nyelvtudásom – hogy tárgyalási szinten beszélek angolul, németül és franciául – tökéletesen alkalmassá tett a feladatra.” Beszélgetésünkben a családtagok közül ez idáig csak az édesapáról, Seiwerth Gáborról esett szó, az édesanyáról, illetve Anna öccséről, Mártonról nem: „Édesanyám magyar–orosz, mozgókép és média szakos tanár. A kezdetekben, amikor apa létrehozta a Lajtamagot, aktívan és teljes körűen részt vett az ehhez szükséges munkában. Miután kicsit nagyobbak lettünk, visszatért eredeti hivatásához, és tanárként dolgozott jó néhány évig, majd a közszféra következett, amelyet ezelőtt két évvel hátrahagyott, hogy ismét ő is a cég csapatát erősítse. Kezdetben a lovardánknak volt a háziasszonya, majd 2018 novemberétől a növénytermesztési ágazat teljes körű adminisztrációját végzi, ezen túl a földbérleti szerződéseket – amelyekből akad jócskán – rögzíti a vállalat irányítási rendszerében. Az ő esetében is tökéletesen működött az, ami nálam: megfelelő ismeretek, nyitottság és a mindkettőnket jellemző elszántság és akarás segítették.
Ami pedig a testvéremet illeti, ahogy viccesen szoktam mondani, amíg én a front office vagyok, addig öcsém a back office, és így nagyon jól kiegészítjük egymás munkáját. Ő mezőgazdasági szakember, hiszen a Corvinuson közgazdászagrármérnök szakon végzett, és átlátja a termelési folyamatoktól kezdve az egész rendszert. Én magamat, még ha meglesz a mezőgazdasági végzettségem, akkor is sokkal inkább vetőmagosnak fogom tartani, mint agrármérnöknek. Hogy miért? Vannak a növénytermesztők, akiknek szívük-lelkük a termőföld, a vegetáció nyomon követése, a növényvédelem. Engem viszont sokkal inkább az érdekel, ami a földbe kerülés előtt a maggal történik, például termékeink a hazai és az európai vetőmagpiacon való érvényesítése vagy a hazai hivatalos szervekkel folytatott egyeztetések megfelelő koordinálása.”
Szemléletváltással léptek előre
Amikor arról kérdezem Annát, hogy milyen is volt az a cég, amelyet szinte egyik napról a másikra át kellett venniük, egy kis időre elgondolkodik, majd a következőket mondja: „Édesapám mintegy hat évvel ezelőtt nagyon bölcsen felismerte, hogy a rendszerváltást követően nagy lelkesedéssel alapított és dinamikusan fejlődő cége strukturális változtatásokra szorul. A korábbi szervezeti felépítmény, a »bozótharcos« technika idejétmúlttá vált, tovább már nem volt fenntartható. Tudta, hogy új alapokra kell helyezni a céget, szabályozott folyamatokra építeni, megfelelő szervezettel működtetni, ami biztosítja, hogy ne roppanjon össze a nagy teljesítmény alatt. Azt is észlelte, hogy a rendszerváltás környékén alapított vállalkozások többségénél az a gond, hogy ez a szemléletváltás nem történt meg, időközben pedig nyugdíjaskorúakká váltak az egykori cégalapítók, és a következő generáció felkészítése elmaradt – és ezzel együtt a generációváltás is. Ez pedig a családi vállalkozások végét jelentette. Édesapám nemcsak felismerte mindezt, hanem megtette a szükséges lépéseket. Amikor megörököltük a Lajtamag Kft.-t, már a strukturális váltás mintegy hetvenöt százalékát magunk mögött tudhattuk. Természetesen ez a munka teljességgel soha nem fog befejeződni, hiszen változó piaci környezetben, emberekkel dolgozunk, és ezek a tényezők folyamatosan új kihívások elé állítanak bennünket, de édesapám előrelátásának köszönhetően ma is optimális helyzetben van a Lajtamag Kft. Nagyon stabil piaci háttérrel rendelkező céget örököltünk, amely bel- és külföldön egyaránt biztos partneri kapcsolattal, vevő-, illetve beszállítói körrel rendelkezik. Ami számunkra a legnagyobb kihívás, az a humánpolitika. Olyan működési struktúrát kell kidolgoznunk, amely egy munkavállalónak vonzóvá teszi a céget: ha választania kell, hogy a szomszédos Ausztriában kíván-e munkát vállalni vagy nálunk, akkor mellettünk döntsön. Jelenleg megközelítőleg százan dolgoznak nálunk, és arra különösen büszkék vagyunk, hogy körülbelül huszonöt százalékban egy-egy családból többen is cégünk munkavállalói. Ez pedig azt mutatja, hogy alkalmazottaink annyira elégedettek a munkakörülményekkel, hogy a kft.-t mint munkahelyet a családtagjaiknak is ajánlják.”
Mit hozhat a jövő?
„Arra a kérdésre, hogy milyen céget szeretnék magunknak, mondjuk tíz év múlva, egyrészről igen könnyű, másrészről pedig nagyon nehéz válaszolni. Azt biztosan tudom, hogy családi kézben lévő, a legmagasabb szakmai színvonalon működő céget szeretnék, amely prémiumkategóriájú vetőmagokkal kiszámíthatóan, tervezhetően látja el a piacot. Egy olyan vállalkozást, amely folyamatosan újít, és keresi azokat a termesztendő növényeket, növényfajokat, amelyeket a piac igényel. Közel sem utolsósorban pedig olyan szervezetet szeretnék magam körül tudni,amelyben a kollégák örömmel dolgoznak, és magukénak érzik közös céljainkat. A belföldi piacokat a munkatársaim folyamatosan figyelemmel kísérik, az ő munkájukba nem nyúlok bele. Azt azonban jól látom, hogy hazánkban például jelenleg mindenki azért vet szóját, mert támogatás hívható le rá. Amennyiben ez megszűnne, a termelők meghatározó százaléka felhagyna a termesztéssel, arra hivatkozva, hogy a szója kockázatos növény. Az a véleményem, hogy nemcsak a termelőt kellene támogatni, hanem olyan értékláncot létrehozni, amely a vásárlókat hazai, GMO-mentes szójából előállított termékek vásárlására ösztönzi. A génmódosított növényekkel kapcsolatosan sok a tévhit és a tájékozatlanság. A potenciális vásárlók jelentős százaléka nincs tisztában azzal, hogy a hazai GMO-mentes szója kiáramlik az országból, a helyette beérkező szójadara, amellyel takarmányozzuk az állatállományt, viszont GMO-s. Jelezni kellene a termékeken, hogy melyek azok, amelyek »mentes« szója felhasználásával készültek, egyúttal figyelni arra, hogy a két típusú termék ára között ne legyen jelentős különbség. Így a vásárló ösztönözhető lenne arra, hogy a hazai szója felhasználásával készült terméket válassza. A megnövekedett piaci érdeklődés pedig a termelést is magával húzná. Vannak már termékek a boltok polcain, amelyeken fel van tüntetve a GMO-mentes jelzés, de ez még nagyon csekély mennyiség. Szervezett, teljes körű értéklánc kialakítására lenne szükség.”
Szükség van a szenvedélyre
Amikor hobbijáról kérdezem, Anna elmondja, hogy nagyon örül, amiért szóba került, mert viszonylag ritkán kérdeznek rá, ő pedig meghatározónak, szorosan a munkájához kapcsolódónak érzi. „Akármennyire szereti az ember a munkáját, szüksége van egy hobbira. Normális ésszel nem lehet bírni ilyen mértékű szellemi terhelést. Én triatlonozom, középtávon versenyzem. Ez 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21 km futásból áll össze. A helyi triatloncsapatnak vagyok tagja, három éve köteleződtem el e sport iránt. Napi szintű mozgást jelent, hiszen délután ötig dolgozom, azután vagy felkapom az úszófelszerelésemet, vagy biciklire pattanok, vagy futócipőt húzok, és kezdődik az edzés. Tudom, szükségem van erre a szenvedélyre, hogy ilyen munkaintenzitás mellett más, káros függőségeket elkerüljek. Hogy mit ad nekem ez a sport? Mindenekelőtt alázatot, küzdeni akarást, emellett megtanít arra, hogy soha ne álljak meg, ne adjam fel. Ha pedig elesek, akkor álljak is fel, mert bárhonnan fel lehet és fel kell állni.
Seiwerth Gábor-díj
A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület létrehozásában, illetve a hazai szójatermesztés népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Seiwerth Gábor emlékére alapított díjakat 2018 decemberében adta át először Nagy István agrárminiszter és Seiwerth Anna, a Lajtamag Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Balikó Sándornak öt évtizedes nemesítői munkájáért, Falusi Jánosnak az egyik legnépszerűbb hazai szójafajta előállításáért, Bódis Lászlónak pedig a szójatermesztés népszerűsítéséért adományozták az elismerést.
Forrás: Agrárunió
