A korán lekerülő növények után már megtörtént az első zöldtrágyanövények vetése is. A vetés többféle módon is lehetséges, amelynek megválasztásakor figyelembe kell venni a talajállapotot és a talajnedvesség tartalmát. Ha a talaj elég nedves, betakarítás előtt, a művelőúton haladva műtrágyaszóróval is elvégezhető a vetés. Ezt a módszert, csak közel azonos méretű, nem szegregálódó magokból álló keverékek esetén lehet alkalmazni, ilyen pl. a Zöldítő páros.
Száraz talaj esetén csökkentet menetszámú, a talajnedvesség megőrzését célzó talajművelési módok a legalkalmasabbak a zöldtrágyanövények vetésének előkészítésére. Erre legalkalmasabb a lekerülő növény után végzett tarlóhántás és felszínlezárás, majd a kissé ülepedett talajba történő vetés. Ahol a talajállapot szükségessé teszi – nagyon rögös – érdemes kétszer tárcsázni, hogy az apró magvú zöldtrágyanövények biztosan kikeljenek és érvényesíteni tudják a talajra gyakorolt pozitív hatásukat.
A zöldtrágyanövények vetése után – ahol lehetőség van rá – célszerű kelesztő öntözést alkalmazni. Ezzel biztosítható a megfelelő kezdeti fejlődés és a jó tőszámú növényállomány kialakulása.